Gyerekkorom óta félek a darazsaktól. Amikor megcsípett egy-egy példány olykor-olykor, csúnyán bedagadt az érintett testrészem. Például a kézfejem, az alkarom, a combom és így tovább.

Egyszerűen nem értem Isten miért teremtette ezt az ocsmány, haszontalan, arrogáns rovart. Engem ahányszor megcsípett életem során, mindig ok nélkül tette. Mondják az Öregek, hogy ne használj parfümöt, és ha rád száll semmiképpen ne szorítsd össze, vagy nyomd meg. 

Esetemben ez lehet összefüggésben a 0+ vércsoportommal, de az biztos, hogy ha rám száll, indok nélkül megcsíp a rohadék.

A múlt hét végén történt meg az, hogy az Édesapámmal és a Barátnőmmel beszélgettünk a kerti fedett teraszon. Éppen viccelődtünk valamin, amikor arra lettem figyelmes, hogy Dóri szól, hogy "Ati vigyázz...". Ahogy kiejtette a nevemet a száján, a fenti képen látható ismerős arc száguldott a mellkasom irányába, majd észleltem, hogy eltűnik a látótérben és koppan a mellkasomon. (A kép csak illusztráció! Én jobban ki vagyok gyúrva természetesen!)

A másfeledik másodpercben felpattantam és 1 laza mozdulattal letéptem magamról az ingemet. Pánikszerűen... Kb. mint akinek ég a ruhája. A gombok szerteszét repkedtek és a Családom hangos hahotázásba kezdett.

A szerencsétlen rovarnak ideje sem maradt megcsípni. Lepottyant a terasz kövére és a rögtönzött chipandale mutatvány közepette sikeresen megtapostam... Dóri felvarrta a gombjaimat! Köszönet érte!